Így két hónap ittlét után tudom, most már igencsak itt az ideje a korábban beígért ciánozós írásnak. Mert tudom ám, hogy nyílnak a bicskák a zsebekben, hogy már megint valami kis cuki képet posztolunk. Remélem, az alábbiakkal kielégíthetem sokak vágyát, és összegyűjtöttem szépen, hogy mi minden béna, furcsa, netán idegesítő Bloomingtonban, vagy akár az USA-ban. Tessék, okuljatok belőle!

#1. Ezeknek a hülye amerikaiaknak fogalmuk nincs, milyen egy tisztességes ágyneműhuzat. Fognak valami lepedőszerű hatalmas anyagot, és körbeölelik vele a takarót, amit ne mondjon már nekem senki, hogy éjszaka két rúgástól nem tekeredik ki az egész. Ha épeszű ágyneműhuzatot akarsz venni, csakis a svédektől rendelheted meg online.

#2. Nem értem, hogy ki és miért találta ki azt a papírzacskót, aminek nincs füle. Bevásárolsz szépen a boltban, és ha papírzacskót kérsz, akkor egyes esetekben (na jó, nem mindig), ilyet adnak, aminek hazaszállításához két kéz kell. Persze persze, mindenki autóval jár vásárolni, de az autótól a lakásig is el kell vinned valahogy, felháborító, hogy nem elég ehhez egy kéz!

#3. Az amerikaiak betegesen irtóznak a banki átutalástól. Nem tudják, hogy milyen egyszerű is otthonról szépen, kecsapos pólóban a kanapédon üldögélve befizetni a számlákat, és nem hülye csekk fecnikre írogatni az összeget majd személyesen elvinni a célszemélyhez. Átutalás híján így mindenhova viheted kp-ban a pénzt (ovi, bölcsi), mivel persze a csekkfüzet kiállíttatása azért nem megy olyan egyszerűen.

#4. Szeretném megjegyezni, hogy ez a panasz kedves hitvesemtől származik, nevezetesen, hogy megőrül attól, hogy a kávé megkeveréséhez mindenhol csak pálcikákat lehet használni. Kanál meg sehol!

#5. Múlt héten Dél-Karolinában és Floridában tombolt épp Matthew, a hurrikán. Itt (mármint az USA-ban) a hurrikánok mondhatni hétköznaposak, ami tényleg nagyon borzasztó, és kell is védekezni ellenük, ahogy csak lehet, ezzel természetesen mélyen egyetértek. De egyszerűen megőrülünk a hülye hurrikán-ajtótól, ami a bejárati ajtónk elé van felszerelve – és ez ugyebár nemcsak a mi házunkra érvényes. Úgy van kitalálva, hogy automatikusan visszacsapódik, csak valamilyen nehéz tárggyal lehet kitámasztani és normálisan közlekedni. Ennek híján állandóan tartani kell egyik kezeddel (és ha épp egy papírzacskó van nálad?...), hogy nehogy rád csapódjon. Zárójelben jegyzem meg, hogy elképzelhető, hogy más házak bejáratán korszerűbbek ezek az ajtók, és nálunk esetleg Bill és Petuna ódzkodik valami modernebb fajta ajtó felszerelésétől.

#6. Ha már hurrikánok. Itt az a szokás, hogy ha van bármi veszély, akkor egy alert üzenetet küldenek a telefonodra és akár még egyben az e-mailedre is. A telefonon ez egyébként nem sms formában jelenik meg, hanem valamilyen más, általam értelmezhetetlen módon – csak egyszer lehet látni, és ha elkattintasz a telefonról máshova, akkor előhívni már nem lehet. Az idegesítő mivolta viszont nem elsősorban ez, hanem hogy kissé túlzónak érezzük az óva intést és ennek gyakoriságát. Természetesen, amikor először kaptam ilyen üzenetet, teljesen frászt kaptam, főleg, hogy hurrikán veszélyt írtak. Oké, leesett pár centi eső, de az üzenet után kb. negyedórával már napsütésben lehetett sétálgatni… Annyi lehet a mentség ebben az esetben, hogy az állam területén valóban volt egy-két település, ahol fákat tépett ki a vihar és autókat rongált meg. De aztán volt, hogy az éjszaka közepén érkezett Peti telefonjára hívás meg üzenet, hogy a kampusz területén rablás történt. Oké, ez igazán sajnálatos meg szörnyű, de mi mégis mit csináljunk? Amikor meg egy boltban bambulászva valami teljesen értelmezhetetlen tartalmú üzenet érkezett hasonló módon, akkor már csak legyintettem. De láttam, hogy ugyanezt teszi a másik 20 vásárló is a környezetemben, akik mind megkapták a jelzést.

#7. Azt szerintem mindenki tudja vagy hallotta, hogy Amerikában minden nagyobb. Esetleg hatalmas. Ezzel kapcsolatban mi is fel voltunk készülve, például ami az ételek-italok méreteit illeti. Ez természetesen be is igazolódott, de emellett számtalan egyéb dolog kapcsán érzékeltük ezt a fajta megalomániát. Itt ugyebár mindenki hatalmas autókkal jár. A leggyakrabban látott autó (amerikai fajta, Ford, Chevrolet és GMC is gyárt ilyet) olyan, ami alapvetően kétszemélyes, majd hátul van egy hatalmas nyitott rakodótere, és az egész óriási kerekeken. Ilyenek:

Ezek a brutális járgányok elég tekintélyparancsolók, de tulajdonképpen nagyobb gond nincs velük. Ami mondjuk inkább idegesítő, amikor olyan dolgokat növesztenek nagyra, amit nem értesz, hogy minek. Például gyerekeknek szánt párnákat. Azt miért kell dupla méretűre gyártani? Meg a takarót, és annak huzatát? (Hozzáteszem, hogy mi ki nem állhatjuk a dupla verziós ágyneműket, igenis joga van mindenkinek saját takaróhoz és párnához!) Kerestünk a gyerekeknek homokozó szettet is: na az is akkora, mint egy ház. Hatalmas lapátok és gereblyék, 10 literes vödörrel.  A kaják kapcsán pedig a bevásárlásnál lehet a falra mászni a méretektől. 45 dekás felvágottak, 45 dekás vajak, 12 darabos virslik, 3 literes tejek képesek a legkisebb egységek lenni.

(Ez a kép csupán illusztráció, nem a miénk a Colton nevű párna.)

#8. Na jó bevallom, ez a pont tényleg zavar. Nevezetesen, hogy a csapvíz nem iható. Világ életemben csapvízivó voltam, és most fura, hogy folyton palackozott vizet kell inni. Sajnos az ízén is érződik, meg hallottuk is, hogy nem tanácsos ezt fogyasztani, így belenyugodtam a helyzetbe. A következő pont tekintetében pedig különösen érdekes az, hogy valamiért a víz tisztaságával errefelé gondok vannak.

#9. Nincsenek kukák az utcán! Egyszerűen nincsenek. Kivételt képeznek a játszóterek, a szupermarketek és a belváros legbelsejében futó kb. 2 utca. Egyébként akárhol sétálsz, nem látni egyet sem. Ehhez viszont az tartozik hozzá – és itt sajnos ki kell lépjek az eredeti témából, mert ez azért elég menő -, hogy az emberek egyáltalán nem szemetelnek. Sehol nincsen szemét, de még egy kósza csikk sem. Ezen a ponton azért elgondolkodtam, hogy a dohányosok mégis hogy oldják meg ezt a problémát? Akkor gondolkoztam el leginkább, amikor valamelyik este elmentem megtekinteni egy színházi előadást, és a szünetben el mertem szívni egy cigarettát. Nem tudtam hová dobni a csikket, nagy nehézségek árán tudtam csak megoldani ezt a dolgot. Aztán elkezdtem figyelni azt, hogy mennyire dohányoznak itt az emberek, és alapvetően az utcán kevés dohányzó embert lehet látni, de azért lehet. Azt hiszem, a többség inkább otthoni magányában és a hatalmas autójában pöfékel, ez a megoldás. 

#10. Ha már az utcáknál tartunk. Éjszaka nem mindenhol tanácsos vezetni, mert a közvilágítást szeretik elspórolni. Forgalmas utak mentén is alig pislákol valami, ez néha para. Főleg, ha belegondolok, hogy itt Amcsiban nincs zéró tolerancia az alkoholfogyasztást illetően…

#11. A járdák pedig néha egyszer csak elfogynak. Rosszabbra voltam felkészülve ezen a téren, mármint ami a járdák mennyiségét illeti. Szerencsére azért a helyzet teljesen korrekt, de a város külsőbb részeiben gyakran előfordul, hogy mondjuk valami erdős résznek köszönhetően hirtelen véget ér a járda. Jó esetben a másik oldalon elkezdődik egy új, de ez nem törvényszerű. Ide tartozik az a panaszom is, hogy a gyalogosok azért eléggé másodrendűek az autósokhoz képest, és ez a lámpáknál is érzékelhető. A zebráknál általában van jelzőgomb, ha gyalogosként át akarsz kelni, viszont, ha ezt nem nyomod meg, örökké ott állhatsz. Ha pedig megnyomod, akkor csak szimplán nagyon sokat kell várni.

#12. Parkolás… Nem az a baj, hogy fizikailag nincsenek parkolóhelyek. A fő probléma az, hogy a városban mindenütt bérelt parkolóhelyek vannak, így akárki oda nem állhat. Nagyon kevés olyan utca van, ahol parkolóóra működik, illetve van egy-két parking lot, de sokszor ezek nagy része is bérelt helyű, így nem egyszer tele van, mikor az ember igénybe venné. De még az olyan utcákra is ez értendő, ahol csak diákok laknak (koleszok előtt akár), hiszen az egyetemisták többsége is autóval furikázik… Azért e két hónapos itt lét során már ki tudtam figyelni a praktikus helyeket, akár pl. egy kisebb stand sor előtti rész, ahol elvileg csak vásárlók parkolhatnak, de ott legalább nem kell tartani a büntetésektől (remélem).

#13. Ki kell ábrándítsak minden kedves olvasót: a lassú, bürokratikus sok esetben bénázó ügyintézés, sajnos nem Magyarország sajátja. Több lehetőség merül fel: a) az egész országban lenne mit fejleszteni a szolgáltató iparon, b) egy isten háta mögötti porfészekben vagyunk, és itt van minden lelassulva, berozsdásodva, 3) iszonyat pechesek vagyunk. Az utóbbi hipotézist például a TV-szolgáltatóval való kalandunk is megerősíti. Már meg is vettük a TV-nket (úgy 1 hónapja?), de még mindig nem tudunk nézni rajta semmit, mert a szolgáltatóval való szép lassú ügyintézés során (pl. az is vagy egy hét volt, mire kijött valaki) kiderült, hogy nálunk nem lehet parabola antennás szolgáltatást kialakítani, mert az udvarunkon és környékén TÚL SOK ÉS TÚL MAGASAK A FÁK! Először ezt a kifogást nem akartuk elhinni, így 2016-ban az Amerikai Egyesült Államokban. De aztán jött még egy szaki (aki jóval kedvesebb volt, mint az első), és ő is megerősítette a hírt. Az internet alapú tv bekötése horribilis árú, így kereshetünk másik szolgáltatót. Ja, mindehhez az kellett, hogy eleve legyen ún. social security number-ünk (kvázi TB kártya), aminek elkészülése nálunk 5 hetet vett igénybe (míg egy másik magyarnak, aki szintén augusztusban érkezett, 5 nap után már megérkezett…)

#14. Apróságnak tűnhet, de roppant bosszantó, hogy minden terméknek az árát nettóban írják ki. Aztán a kasszánál szembesülhetsz azzal, hogy valójában mennyi is az annyi. Persze ehhez hozzá lehet szokni és lehet folyamatosan kalkulálgatni, de én egyszerűen úgy működöm, hogy ha az van kiírva, hogy egy hatdarabos fánk 2.99 dollár, akkor automatikusan odanyújtom a 3 dollárt, és nem jut eszembe magamtól még húsz centet előkotorni.

#15. Tudom, sokan irigylik a kedves kis mókusokat, cuki chipmunkokat és bájos őzikéket, akikkel találkozunk. De nehogy azt gondoljátok, hogy ennyi kedves állattal együtt élni csupán fenékig tejfel! Először is a mókusok előszeretettel hajigálják a makkokat a fák tetejéről. Koppant már a fejemen is és az autónk motorháztetején is. Aztán igazán zavaró lehet az is, mikor az ember egy kellemes, altatás célú babakocsis sétára indul kisgyermekével, de az nem tud elaludni, mert folyton azt kiabálja: „Mosu, mosu!” „Másik mosu!”. És végül sajnos azt is meg kell említenem, hogy ahol sok állat él, ott bizony sok el is távozik. Különösen, ha rengeteg hatalmas autó veszi őket körül. Emiatt aztán rendszeresen találkozunk már vízszintesben lévő kisállatokkal, és ez bizony nem egy szívderítő látvány… Erről azért inkább nem mellékelek képet, ha nem haragszotok.

#16.  Mivel amerikai témájú blogról van szó, nem lehet ilyen drámai a felsorolás vége! Legyen akkor valami vidám amerikaias, például, hogy miért kell a bolti eladónak, pincérnek, buszsofőrnek, és úgy általánosságban mindenkinek megkérdeznie, hogy hogy vagy? Tudom, ezzel újat nem mondok, ezt mindenki tudja az amerikaiakról, hogy köszönés helyett és mellett kérdezik, hogy how are you. Ki kéne próbálni egyszer egy jó kis magyar panaszkodással válaszolni rá, lenne is nagy álmélkodás.