Az élet Bloomingtonban, az USA-ban 10 hónapig. Négyesben, gyerekekkel, vendégoktató családfővel.

In Bloom'

A második nagyobb túránk I. rész: Washington DC

2017. március 20. - d e t t i

A következő két blogposztban elmesélem nektek legutóbbi utazásunkat, amelyben ellátogattunk a fővárosba, illetve Philadelphiába és Pittsburghbe is. Két részre bontom a sztorit, mert így egyenként talán emészthető hosszúságban tálalom nektek, én, aki hajlamos vagyok a szószátyárkodásra.

Persze joggal gondolhatjátok, kedves barátaim, hogy részletes áttekintést fogok nyújtani az említett városokról, melyek mindegyikben az ember simán eltölthetne minimum egy hetet úgy, hogy hiányérzettel távozik a látnivalókat illetően. Mert egyszerűen olyan jó mindegyik. De nem ez fog történni, és ennek két nyomós oka van. Ebből az egyik, ami mindenki számára világos, hogy nem egy kettesben utazó, andalgó párocska vagyunk, hanem egy kisgyerekekkel utazó család. De nem szeretnék "mindent" a gyermekeinkre kenni, mert jelen esetben a kettes számú tényező erősebbnek bizonyult, nevezetesen az IDŐJÁRÁS. Tudom, hogy nem vagyunk britek, hogy erről hosszasan értekezzünk és az olvasók hosszasan élvezzék ezt a témát, de most mégis kitérnék erre egy gondolat erejéig, ugyanis az időjárással kapcsolatos tapasztalataink az USA-ban kicsit eltérőek az otthoniaktól.

Ahogy arra egy korábbi posztomban utaltam is, mi egy brutál télre készültünk. Ezt prognosztizálták a korábbi évek (is). Ehhez képest mi eléggé szerencséseknek bizonyultunk a telet illetően, mivel faggyal, hóval decembertől napjainkig elég keveset találkoztunk. Decemberben volt egyszer némi hó, aztán január elején pár napot, utána jött az enyhe ám csapadékos január, a február pedig kész tavasz volt, nem egyszer 18-23 fokokkal (én nem vagyok képes Fahrenheitben számolni, nem érdekelnek ezek a hülye amerikaiak, azt vagyok csak hajlandó elfogadni, hogy a lakásban 72 fokot állítunk be és kész). Azt közben megtudtuk, hogy a februárnak ez a tulajdonsága kicsit sem tipikus. Azt viszont nem tudom, mennyire tipikus vagy sem, de tény, hogy a szélsőségek megnyilvánulása akár 24 órán belül igen gyakori. Vagyis rendszeresen történt olyan, hogy hajnalban csak pár fok volt, aztán délutánra már akár 15-20. 

Na de befejezem ezt az amatőr meteorológiai értekezést, és rátérek a lényegre, az úti beszámolóra. Mert időjárás ide vagy oda, látnivalók mennyisége ide vagy oda, szuper jó utunk volt. Az apropót két dolog adta: az egyik, hogy egy nagyon kedves ismerősünk és családja által meghívást kaptunk Washingtonba, a másik, hogy az egyetemen ekkor van a tavaszi szünet. Az első hosszabb utazásunk élményei alapján egyértelmű volt, hogy ide is autóval megyünk: sokkal olcsóbb, több szabadságot ad, és több mindent látunk, mintha repülővel mennénk. Ez persze több időt vesz igénybe, de ha belekalkuláljuk az említett 3. érvet, akkor már ez a szempont is háttérbe szorul. Peti órái a második félévben hétfőn és szerdán vannak, így még a szünet kezdete előtti héten, csütörtökön neki is indultunk. Az ilyen hosszabb utakra inkább autót szoktunk bérelni, mert - bár imádjuk a jó öreg Dodge-ot - hosszabb utakra nem merészkedünk el vele... Ezzel nemcsak a biztonságérzetünket növeljük, hanem Márk számára mindig egy izgalmas fejleményt jelent, hogy ez alkalommal vajon milyen márkájú autóval utazunk. Az eredeti terv az volt, hogy elmegyünk Washingtonig, majd onnan még átruccanunk New Yorkba is, ha már. Aztán ahogy egy kicsit jobban belegondoltunk ebbe a tervbe, azonnal módosítottunk rajta, és kilőttük NYC-t. Ennek két oka volt: 1. DC és NYC között azért nem olyan kicsi a távolság, és még ha azt le is nyomjuk odafele gond nélkül, a hazafele út Bloomingtonig a közel 770 mérföldjével és majdnem 12 óra nettó autózással kissé sok volna. 2. Ez volt egyébként a nyomósabb érv: pár napra New Yorkba menni két kisgyerekkel, egyszerűen hülyeség. Az a város annál sokkal nagyobb falat, mindenféle szempontból, s oda majd inkább kettesben megyünk el egyszer (gondolom, nyugger korunkban). Így aztán módosítottuk a második fő célpontot Philadelphiára, ami szintén azon a vidéken van, mégis közelebb DC-hez, és egyben az otthonunkhoz, ráadásul gyerekes szempontból sokkal kedvezőbb célpont NYC-nél.

Csütörtök délután el is indultunk (természetesen olyan másfél-két órával később a tervezetthez képest), ekkor még rövid ujjú pólóinkban, légkondicionálást is használva a bérelt Nissanban. Az első célpont a világhírű Cambridge-volt, Ohio államban. Ez a település pont félúton, kb. 5 órányira volt Bloomingtontól, egyébként pedig a Salt Fork State Park (és a Salt Fork tó) közelében fekszik. A szállásfoglaláskor úgy véltem, na itt majd megejtünk egy kellemes délutáni sétát - ez persze elmaradt a kései indulás miatt, így csupán a cambridge-i hotelünket ismerhettük meg behatóan. Például, hogy hol található az épületben porral oltó készülék. És most tegye fel a kezét az a kedves olvasó, akinek a gyerekei még szintén kéjes vonzalmat éreznek a porral oltók iránt! Nálunk akárhova megyünk - legyen az kisbolt, bevásárlóközpont, hotel, múzeum stb. - a gyermekeink megkeresik, megtalálják és örvendeznek ezen tárgyaknak.
por.jpg

Másnap reggel jött a hideg zuhany: gyanútlanul széthúztam a hotelszoba függönyét, és ránk vigyorgott a hóval borított táj, mínusz 2 fokkal és jegyes széllel fűszerezve. (Oké, nem volt száz százalékig meglepetés, azért az időjárás előrejelzésből lehetett tudni, hogy nem lesz éppen kánikulánk az utazás alatt.) Egy gyors reggeli és egy gyors medencézés után nekivágtunk a második szakasznak, melynek célpontja a Washington külvárosában, található Falls Chuch volt, itt élnek Katáék, akik meghívtak bennünket. Az utazás elképesztő volt az időjárás szempontjából: volt, hogy hóviharban küzdöttünk, alig kilátva a szélvédő mögül, aztán 10 perc múlva nulla csapadék és csupa napsütés. Aztán kicsit később megint hó, majd megint szép idő. A teljes útszakasz alatt egyébként elég sok államon haladtunk keresztül, mivel sok állam találkozása valahogy pont erre a vidékre esik. Ezeken utaztunk át (volt, amelyik csak egy pár mérföldes csücsök volt): Ohio, West Virginia, Pennsylvania, Maryland és Virginia. De emlékeim szerint az időjárásban megjelenő drasztikus változások nem az államhatárokhoz kötődtek, hiába történtek oly gyakran, mint amilyen sokszor átléptünk egy államhatárt.

img_1715.JPG

Katáéknál 3 éjszakát töltöttünk, lényegében egy bő hétvégét. Csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a náluk töltött időről, ez úton is nagyon köszönjük nekik, hogy vendégül láttak bennünket! A koszt, a kvártély, a sok jó beszélgetés, az idegenvezetés mind elsőrendű volt, ahogy Márk és Sári is nagyon élvezte a kiskorú házigazdákkal folytatott közös játékot.

img_3924.JPGimg_3982.JPG

Washingtonban ugyan végig tiszta és napos időnk volt, viszont végig mínusz és rettenetesen hideg szél fújt. Ezért mikor újra és újra megpróbálkoztunk a városban való sétálgatással, elég hamar visszamenekültünk valamilyen zárt térbe. Először természetesen elmentünk a National Mall-ra, ami a város legfontosabb és legnagyobb tere, parkkal és az azt körülvevő rengeteg múzeummal és nevezetes épülettel. A National Gallery of Art szoborkertjében sétálgattunk egyet, szuper kis hely volt.

park2.jpg

park1.jpg

Aztán a nagy hideg miatt bemenekültünk a tér másik oldalán található National Air and Space Museum-ba, aminek van egy nagyon korrekt gyerekrészlege is, amolyan interaktív, mindent megfogdosós, kipróbálós fajta. Ráadásul - s ez igaz a városban található nemzeti múzeumok mindegyikére - ingyenes a belépés, ami kisgyerekkel érkező látogatók számára különösen praktikus, hiszen ebben a kategóriában sosem tudhatod, hogy mikor kell feladnod az egészet és távoznod a helyszínről. Ebben az esetben viszont nem kell egy vagyont kidobnod az ablakon, ha ez a forgatókönyv állna elő. Mi sem töltöttünk sok időt ott, mivel éhséglázadás tört ki mind a négy gyereken. Maga a múzeum egyébként hatalmas, és több szempontból is reptérre emlékeztet: biztonsági vizsgálatot követően jutsz be (ez igaz a többi múzeumra is), hatalmas hangár a központja, rengeteg ember jön-megy és sokan a földön üldögélve várakoztak pont úgy, mint a reptereken.

rep1.jpg

rep2.jpg

A National Mall-on azért még sétálgattunk egyet, és így megtekintettük a US Capitolt, a Washington Monument-et (kicsit távolabbról), National Gallery of Art-ot. Több sajnos nem fért bele, a gyereke be is fáradtak, és mindannyian inkább a nyugira vágytunk, így a házigazdáinknál töltöttük a nap további részét.

img_3949_1.JPGUS Capitol

img_3932_1.JPGWashington Monument (jobb) és Smithsonian Castle (bal)

ggart.jpg

A National Gallery of Art előtt (a hajamat a szél fújta ilyen csodálatosra)

Másnap - amikor is mínuszok és a szél továbbra is kitartott - elmentünk és megnéztük a Washington National Cathedralt. Ez egy gyönyörű katedrális a downtown-tól kicsit észak-nyugatra, egy kellemes negyedben. A Wikipédia szerint ez az USA második legnagyobb, és egyben a világ hatodik legnagyobb temploma. A látogatás során azt is megtudtuk, hogy 2011-ben volt egy földrengés Virginiában, amely sajnos ezt a templomot is érintette. Szerencsére az épület csak részben károsodott (de anyagiakban nem kevéssé, kb. 34 millió dollár értékben...), így emiatt egy ideig az egész katedrális, illetve sokáig a toronyban található kilátó is zárva volt. Szerencsénkre mi már fel tudtunk menni, és a kilátás mellett egy kis kiállítás keretében megnézhettük, az épület mely darabjai hullottak le a földrengés során, és hogy zajlottak/zajlanak a rekonstrukciós munkálatok.

kat3.jpg

kat2.jpg

kat1.jpg

cathedral.jpg

(oké, oké, ezt a képet nem én készítettem)

A templom közelében ráadásul volt egy nagyon klassz játszótér is, illetve egy szuper étterem, ahol aztán megebédeltünk (bocs, brunch volt koktéllal!). Itt nemcsak a kaja volt kiváló, hanem a "közönség" is. Ekkor ugyanis durván szembesültünk azzal (amit persze eddig is tudtunk), hogy Bloomington egy kisváros a világ végén, és teljesen más emberek élnek nálunk, mint egy "igazi" nagyvárosban. Ez most biztos egy kicsit sznobul hangzik, bár a világért sem akarok az lenni, és hangsúlyozom, nagyon szeretem a bloomingtoni embereket és jó itt élni. De ezen a helyen valahogy inkább otthon éreztük magunkat, mint egy kedves kis bloomingtoni étteremben, és ez inkább arról szól, hogy mindketten világ életünkben nagyvárosban laktunk (és akkor a budapesti nagyváros fogalma megint csak tök más, mint a washingtoni...) A nagyvárosi feeling nyilvánvalóan nemcsak itt volt érzékelhető, hanem maguk az épületek, az emberek az utcákon, a város lüktetése, és nem utolsó sorban, hogy nemcsak terepjárók és pickup-ok mennek gyök kettővel, hanem normális méretű autók is, amelyekben a volán mögött az emberek egy kicsit türelmetlenebbek, dudálnak, és egyáltalán mindenki valahogy úgy viselkedik, mint egy nagyvárosban. Ez most eléggé jól esett nekünk, mivel az ilyesmiből már elég nagy hiányunk volt.

img_4296.JPG

Nagyon sok mindent aztán csak autóból néztünk meg, tettünk egy körutat ilyen módon. A látnivalókat illetően természetesen maradt bennünk egy adag hiányérzet, a hétvége mégis nagyon szuper volt - most ennyi városnézés fért bele.

img_3986.JPG

Ott a Fehér Ház!

 Folyt. köv. hamarosan a második résszel!

A bejegyzés trackback címe:

http://in-bloom.blog.hu/api/trackback/id/tr1812344039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu